Anno, mikor iskolába jártam és eljött a pályaválasztás, sok minden érdekelt és sok felé szerettem volna elindulni, egy kivétellel, és ez a nővér szakma volt. Rengeteg iskolát elvégeztem, rengeteg végzettséget szereztem, hogy legyen mi közül válogatni (érettségi, középfokú szoftverüzemeltető, kereskedő-boltvezető, egészségügyi ügyvitelszervező, szociális gondozó és ápoló), ha pénzkeresésre kerül a sor az életemben.

Volt pár munkahelyem az évek során (tejipari cég - 5év, bolt - pár hónap, munkanélküli - pár hónap, ápolási - mamámmal). És, hol kötöttem ki jelenleg (már 5 éve ott vagyok): egy idősek otthonában vagyok gondozónő-ápolónő (szociális központ részeként). Ennyit arról, mit nem szerettem volna csinálni. De tudjátok mit, megszerettem. Rengeteget dolgozom (napi 8 órában, 3 műszakban), de nekem megéri (na nem is a pénz része, mert az a szakmunkás bér - aminek persze örülhetek, mert valaki segélyen vagy közmunkán él); hanem az a néhány kedves szó vagy épp levél amit cserébe kapok néhanapján (ekkor látom, hogy megéri). Ilyenkor elérzékenyülök, és büszke vagyok a hivatásomra. Ennek ellenére kórházban nem dolgoznék szívessen (általában 12 óráznak).

Megosztanék veletek egy levelet, amit  a napokban kaptam egy idős bentlakó úrtól, aminek negyon örültem.

(kattints a képre a nagyobb méretért)